„ A drágakövek neveit      címként viselõ, absztrakt programdarabok harmóniailag különösen érzékeny szerzõt mutatnak, akinek szimmetrikus szerkezetû hangzatai kôkemény disszonanciáikkal együtt méltán tarthatnak igényt a hallgatóság elismerésére.”

/ Németh G. István kritikus a Kőfantáziák c. művéről /

 

„A Tündérmenet varázsos hangulatú mesevilágát  Dragony Tímea nagy szakmai biztonsággal építi föl. Gyönyörű, gomolygó harmóniák teljesednek ki az énekkarból kiváló két szólista szépen vezetett dallamáig, majd süllyednek vissza a kórus képviselte éjbe.”                                                              /Eisenbacher Zoltán a Tündérmenet c. vegyeskari művéről/


Veér Mátyás - harsonaművész

A mai basszusharsonás társadalom egyik legkiemelkedőbb tagja Veér Mátyás. Zenész családban nevelkedett és már egészen korán 8 évesen elkezdett harsonázni. A harsonázással párhuzamosan énekelt a Magyar Operaház Gyermekkórusában, majd a Bartók Béla Szakközépiskolában Avar Antal növendéke lett. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárképző intézetében Sztán Tivadar, majd a mester képzésben Dr. Hőna Gusztáv segítségével sajátította el a harsonázás fortélyait.

A zeneakadémiai évek alatt részt vett Magyarországon a Balogh-Zilc és az Országos Főiskolai Harsonaversenyeken amelyeken 1. helyezést ért el. Ugyancsak a dobogó legfelső fokán állhatott a következő nemzeközi versenyeken: New Orleans USA, Birmingham UK,·Jeju Korea( JIWEF )és Budapesten az 1. Nemzetközi BMC basszusharsonaversenyen. Nincs még egy basszusharsonás a világon akinek sikerült volna ezt a 4 nemzetközi versenyt megnyernie. A Corpus Harsonakvartett tagjaként ugyancsak 3 nemzetközi aranyérmet szerzett Helszinkiben, Guebwillerben és Münchenben.

Mátyás zenekari karrierje is szépen alakult az évek folyamán. Néhány év hazai munka után 5 évet töltött el a Katar Filharmonikus Zenekar-ban, majd 3 évet a Holland Filharmonikus Zenekarnál, Amszterdamban. Jelenleg az Esseni Fiharmonikus Zenekar tagja.

Zenekari karrierje során sokszor hívták vendégművésznek a következő zenekarokba: Palau De Les Arts Reina Sofia Valencia, BBC Wales Symhony Orchestra, Sinfonieorchester des Bayerische Rundfunk, Royal Concertgebouw Orchestra, Copenhagen Philharmonic Orchestra, Opera North Leeds, Rotterdam Philharmonic Orchestra, Radio Philharmonic Orchestra Netherland, The Hallé Orchestra és a Residentie Orchestra Netherlands. Többek között az alábbi világhírű karmesterekkel is dolgozott együtt: Lorin Maazel, Andris Nelsons, Daniele Gatti, Ingo Metzmacher, Sir Mark Elder és Jac van Steen.

Mátyás szóló karrierje elég hamar elkezdődött a versenyek miatt.
2006-óta rendszeresen koncertezik és mesterkurzusokat tart Japánban és Európában.
Az évek folyamán rendszeres fellépője lett szólistaként, tanárként vagy zsűritagként nemzetközi fesztiváloknak mint például a Slide Factory Netherlands, International Trombone Festival, Dutch Bass Trombone Open, Laetsch Trombone Festival, JIWEF Korea, Singapore Low Brass Festival és a Slider Asia Fesztivál.·
Ezeken a fesztiválokon többek között a következő rézfúvósokkal tanított vagy szerepelt egy színpadon : Wagner Csaba, Kiss Zoltán, Corpus Harsonakvartett, Jacques Mauger, George Curran, Joe Alessi, Denson Paul Pollard, Jörgen Van Rijen, Ben Van Dijk, Bart Classeans, Nico és Martin Schippers, Szentpáli Roland, James Morrison, Steven Mead és Hiroyuki Kurogane.

Eddig 2 lemeze jelent meg Bass Trombone Carnival és Hit It! címmel.

Mátyás nagyon fontosnak érzi a fiatal generáció tanítását ezért 2017-től saját harsona tábor szervezésébe kezdett "Hungarian Trombone Bootcamp" néven. Ezen az eseményen minden évben 50 szerencsés harsonás vagy basszusharsonás vehet részt, akik· elsajátíthatják a magyar harsonázás legapróbb titkait is.

Magyar és nemzetközi szóló-eredmények:

  • 2016 BMC International Bass Trombone Competition 1st Prize
  • 2008 International Bass Trombone Competition, Jeju, Korea, 1.Prize
  • 2006 International Bass Trombone Competition, Jeju, Korea, 2. Prize
  • 2006 Yaxley Bass Trombone Competition, Birmingham, UK, 1. Prize
  • 2005 Van Haney Bass Trombone Competition, New Orleans, USA, 1. Prize
  • 2005 Balogh-Zilc Trombone Competition Hungary, 1. Prize
  • 2004 National Music College Trombone Competition Hungary, 1. Prize
  • 2003 National Music College Trb. Competition Hungary, 1. Prize and Special Prize
  • 1999 National High School Trombone Competition, Pécs, Hungary, 3. Prize
  • 1996 National High School Trombone Competition, Pécs, Hungary, 3. Prize

Versenygyőzelmek a Corpus Trombone Quartettel:

  • 2005 Jan Koetsier Brass competition 1. Prize
  • 2003 Philip Jones Brass competition, Guebwiller, 1. Prize
  • 2003 ITA Trombone Quartet Copetition, 1. Prize

Szakmai kapcsolata  Dragony Tímea zeneszerzővel 2016-ban kezdődött. Veér Mátyás felkérésére készült el az OGHMA c. műve basszusharsonára és zongorára. Az ősbemutató a Budapest Music Centerben volt a Veér Mátyás által alapított I. Nemzetközi Harsonafesztiválon.